Hamlet naplója I.
1609. január 2
Szellem járt erre!
Édesapám halála után a palotában furcsábbnál furcsább dolgok történnek. Édesanyám kézét adta Claudiusnak. Tegnap esti sétám közben, mikor a palota kapujához értem az őrökkel találkoztam össze. Zavartak voltak és valami "szellemről" hadováltak, de gondoltam hogy csak álmosság ülhet a szemükön. Másnap megkérdeztem Horatiot hogy mi a fene folyik odalent az őröknél. Horatio elmagyarázta hogy már napok óta "szellemet" látnak és hogy ő is látta. Azt gondoltam hogy csak képzelődhetnek, de ha már hárman is látták a "szellemet" akkor nem lehet vicc.
Másnap este:
Horatioval megbeszéltem hogy maradjunk kint éjszakára, hátha előkerül az a hírhedt "szellem".
Már vagy öt perce kint ülhettünk amikor valaki a nevemen szólított. Ismerős volt a hangja, egyben feszült és zavaros volt. Azt kérdte hogy menjek a kertbe mert mondandója van számomra. Szóltam gyorsan Horatoinak hogy jöjjön el velem. Bennem megbúj a félelem a kíváncsisággal karöltve.
Rohantam a kert felé, kedves barátom a nyomomban, de a "szellem" sehol. Még mindig a nevemet mondogatta. Egyszer nagy hangzavar közepedte ott állt előttem. Karjával karomat szorította. Hangja oly hangos volt hogy fülem zengett tőle. Azt ecsetelte hogy bosszuljam meg halálát, és édesanyámat bízzam az égiek kezére.
Amely mondat még mindig a fülemben cseng, A kígyó aki most a koronát hordja! Testemet eltöltötte a bosszúvágy és a gondolat hogy egy ilyen ádáz csaló ül most a trónon, dühítő!
A továbbikakban Claudius mindenkit maga mellé próbál állítani, elég sikeresen. Most nem bántam meg hogy nem mentem el Angliába, hiszen fontos küldetésem van itthon, ami nem más mint hogy MEGBOSSZULJAM ÉDESAPÁM HALÁLÁT!
Szellem járt erre!
Édesapám halála után a palotában furcsábbnál furcsább dolgok történnek. Édesanyám kézét adta Claudiusnak. Tegnap esti sétám közben, mikor a palota kapujához értem az őrökkel találkoztam össze. Zavartak voltak és valami "szellemről" hadováltak, de gondoltam hogy csak álmosság ülhet a szemükön. Másnap megkérdeztem Horatiot hogy mi a fene folyik odalent az őröknél. Horatio elmagyarázta hogy már napok óta "szellemet" látnak és hogy ő is látta. Azt gondoltam hogy csak képzelődhetnek, de ha már hárman is látták a "szellemet" akkor nem lehet vicc.
Másnap este:
Horatioval megbeszéltem hogy maradjunk kint éjszakára, hátha előkerül az a hírhedt "szellem".
Már vagy öt perce kint ülhettünk amikor valaki a nevemen szólított. Ismerős volt a hangja, egyben feszült és zavaros volt. Azt kérdte hogy menjek a kertbe mert mondandója van számomra. Szóltam gyorsan Horatoinak hogy jöjjön el velem. Bennem megbúj a félelem a kíváncsisággal karöltve.
Rohantam a kert felé, kedves barátom a nyomomban, de a "szellem" sehol. Még mindig a nevemet mondogatta. Egyszer nagy hangzavar közepedte ott állt előttem. Karjával karomat szorította. Hangja oly hangos volt hogy fülem zengett tőle. Azt ecsetelte hogy bosszuljam meg halálát, és édesanyámat bízzam az égiek kezére.
Amely mondat még mindig a fülemben cseng, A kígyó aki most a koronát hordja! Testemet eltöltötte a bosszúvágy és a gondolat hogy egy ilyen ádáz csaló ül most a trónon, dühítő!
A továbbikakban Claudius mindenkit maga mellé próbál állítani, elég sikeresen. Most nem bántam meg hogy nem mentem el Angliába, hiszen fontos küldetésem van itthon, ami nem más mint hogy MEGBOSSZULJAM ÉDESAPÁM HALÁLÁT!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése